MÁSODÉVES TANULÓK FIGYELEM!

A 2019/2020-as tanévre 2019. szeptember 2-án 06.30 óráig kell a Szakgimnáziumba beérkeznie.

A távol lakók részére természetesen igény esetén előző éjszakára szállást már biztosítunk! Amennyiben a vasárnapi beérkezés mellett dönt, úgy Önt 2019. szeptember 1-jén 21.30 óráig fogadja a Tanulói szállás hivatásos állománya!

Az egyéni felszerelésen kívül feltétlenül hozza magával a foglalkozási naplóját, a nyári gyakorlatra kapott étkezési költségtérítés elszámolásához a számlákat, valamint a gyakorlatra történő oda-, visszautazáshoz vásárolt esetleges menetjegyeket!

Nyílt nap - 2015 november 26.

Rengeteg érdeklődő vett részt a szakközépiskola első Nyílt napján 2015. november 26-án. Az fiatalok száma meghaladta a 250 főt.  A megjelentek először a szakközépiskola igazgatójának tájékoztatóját hallgatták meg, ezt követően a tanulmányi osztály munkatársa a jelentkezés és a felvételi menetéről beszélt. A továbbiakban kollégáink és a szakközépiskola tanulói végig kísérték az érdeklődőket a szakközépiskola területén, ahol a létesítmények megtekintésén kívül lehetőség nyílt különböző foglalkozásokon, bemutatókon részt venni.

A fiatalok érdeklődve nézték meg a közlekedési tanpályán bemutatott baleseti helyszínelést és forgalomirányítási gyakorlatot, kipróbálhatták az airsoft fegyvereket, megtekintették többek között az intézkedéstaktikai folyosót, a könyvtárt, a rendészettörténeti kiállítást, a kollégiumi helyiségeket, a sportcsarnokot és az rendészeti akadálypályát. A Nyílt nap végén a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai  intézkedéstaktikai bemutatót tartottak.

Keresés az oldalon

Zászlófelvonás

Suli kisfilm

Fogadóóra

Hollósi Gábor r. ezredes, Iskola Igazgató minden hónap első keddjén 08.00 és 09.00 óra között igazgatói fogadóórát tart.

Bejelentkezés:

+3694 592 650,

26/6221 (BM)

Határvadász képzés

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába járőrtárs beosztás betöltésére

Elérhetőség, megközelítés

Cím: 9900 - Körmend, Alkotmány utca 5-7.

Körmendi Rendészeti Szakgimnázium a térképen

 

Kapcsolat

 

Hívjon bennünk, vagy írjon nekünk:

Postai cím: 9901 - Körmend, Pf.: 98

Telefon: 94/592-650

Fax: 94/592-650 / 6270-es mellék

E-mail: krszg@krszg.police.hu

OM azonosító: 102493

PIR szám: 720904

Adószám: 15720900-2-51

 

Igazgatói fogadóóra

Hollósi Gábor r. ezredes, Iskola Igazgató:

- minden hónap első keddjén

- 08.00 és 09.00 óra között

 

A fogadóórára bejelentkezés:

06-94/592-650, vagy 26/6221 (BM)

Adatkezelési szabályzat

© 2015 Your Company. All Rights Reserved. Designed By JoomShaper