MÁSODÉVES TANULÓK FIGYELEM!

A 2019/2020-as tanévre 2019. szeptember 2-án 06.30 óráig kell a Szakgimnáziumba beérkeznie.

A távol lakók részére természetesen igény esetén előző éjszakára szállást már biztosítunk! Amennyiben a vasárnapi beérkezés mellett dönt, úgy Önt 2019. szeptember 1-jén 21.30 óráig fogadja a Tanulói szállás hivatásos állománya!

Az egyéni felszerelésen kívül feltétlenül hozza magával a foglalkozási naplóját, a nyári gyakorlatra kapott étkezési költségtérítés elszámolásához a számlákat, valamint a gyakorlatra történő oda-, visszautazáshoz vásárolt esetleges menetjegyeket!

Nyílt nap - 2016 november

Közel 250 fő vett részt a szakgimnázium első nyílt napján 2016. november 30-án, amelyet a Körmendi Rendőrkapitánysággal közösen szerveztünk. A szakgimnázium igazgatójának tájékoztatója után a Körmendi Rendőrkapitányság vezetője segítségével nyerhettek betekintést a fiatalok a rendőri munkába, majd a tanulmányi osztály munkatársa a jelentkezés és a felvételi menetéről beszélt. Ezt követően a résztvevőknek lehetősége nyílt a létesítmények megtekintésére, különböző foglalkozásokon, bemutatókon való részvételre. A legnagyobb érdeklődést ez alkalommal is a gyakorlati bemutatók váltották ki. A fiatalok kíváncsian nézték a kábítószer valamint robbanószer-kereső kutyával tartott bemutatót. Az imitált baleseti helyszínen történő intézkedési és forgalomirányítási bemutató szintén sokak számára érdekes volt. A nyílt napot a fizikai (erőnléti) felvételi követelmények ismertetése és egy önvédelmi bemutató zárta.
 
Kapcsolódó cikkek:

http://112press.hu/hirek/reszletek/kormend_rendeszeti_nyiltnap_kutyasbemutato/

Keresés az oldalon

Zászlófelvonás

Suli kisfilm

Fogadóóra

Hollósi Gábor r. ezredes, Iskola Igazgató minden hónap első keddjén 08.00 és 09.00 óra között igazgatói fogadóórát tart.

Bejelentkezés:

+3694 592 650,

26/6221 (BM)

Határvadász képzés

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába járőrtárs beosztás betöltésére

Elérhetőség, megközelítés

Cím: 9900 - Körmend, Alkotmány utca 5-7.

Körmendi Rendészeti Szakgimnázium a térképen

 

Kapcsolat

 

Hívjon bennünk, vagy írjon nekünk:

Postai cím: 9901 - Körmend, Pf.: 98

Telefon: 94/592-650

Fax: 94/592-650 / 6270-es mellék

E-mail: krszg@krszg.police.hu

OM azonosító: 102493

PIR szám: 720904

Adószám: 15720900-2-51

 

Igazgatói fogadóóra

Hollósi Gábor r. ezredes, Iskola Igazgató:

- minden hónap első keddjén

- 08.00 és 09.00 óra között

 

A fogadóórára bejelentkezés:

06-94/592-650, vagy 26/6221 (BM)

Adatkezelési szabályzat

© 2015 Your Company. All Rights Reserved. Designed By JoomShaper